Enharmónia

Nem vagyok esszenciális.

Nincs de.

Tyúkkerítés tartja

vissza az öntudatot.

Nappal az elme tornácán

lótuszülésben ásítozik a remény.

Este a B30-as téglán túl

egy előszobával beljebb kántál.

Nincs magány és nincs társas lét.

Semmi sem sürgős.

Sajgó szívem anonim énem

halmazállapot változása.

Főz rám az éhség

és betakar a fagy.

Fénykarú rablókhoz

szaladok ölelésért.

Lélekzik a szem,

összehúzódik és tágra mered.

A szerelem percekre elmúlik,

hogy aztán órákat időzzön velem.

Kettősgyilkosságot követtem el:

megöltem a magam számára őt,

s az ő számára magam.

Vagy csak kikoptunk,

mint pestivé lett

vidékiből a tájszólás.

Nem keresem a másik felem.

Jelentése annak van, ami Van.

Vagy még annak sincs.

A szenvedély plasztik.

Emlékszem, akartam ide írni

valamit, de elmúlt.

Aztán ez is elmúlt. Minden elmúlik.

Vagy inkább sosem létezik igazán.

Nem kell keresnem,

nem kell menekülnöm.

Megállhatok.