Alapvetően társadalomtudmányi-, spitituális érdeklődésű ember vagyok. Vonz a misztikum, a rejtélyek, megválaszolatlan kérdések világa. Bár első komolyabb tanulmányaimat szociális területen végeztem, 2012 óta értékesítőként dolgozom, jelenleg pedig épületgépész technikusnak tanulok.
Első versemet 8 évesen írtam, az első jelentősebbet 18 évesen. Írásaim megjelentek irodalmi portálok felületén, folyóiratokban, antológiákban. 4 saját kötetet (1 verses, 3 prózai) közöltem, melyek elérhetőek online is. 2014-től csak szórványosan, alkalomszerűen írok. Figyelmem ezt követően a zene felé fordult, jelenleg is kortárs verseket zenésítek meg a MARADOK (korábban Viháncos duó) tagjaként. 2009 októberében alapítottam meg a Láncolat Irodalmi Műhely első közösségi oldalát, 2010-ben indítottam útjára folyóiratát először Kelet, majd Comitatus folyóirat névvel. 2009-2018-ig körülbelül 30 antológia és 50 egyéni kötet, valamint 2 hangoskönyv elkészítésében és megjelenésében működtem közre, az általam létrehozott internetes és nyomtatott médiumokban (+-pár darab) 3500 szerző kapott bemutatkozási lehetőséget. Ezidő alatt rendszeresen szerveztem találkozókat, könyvbemutatókat, zenés rendezvényeket a kezdeményezés égisze alatt, illetve számos irodalmi pályázatot írtam ki. Kardos M. Zsöte verseiből Kiválasztott szerep címmel többedmagammal zenés darabot készítettünk, melyet 2 változatban 2015-ben és 2017-ben mutattunk be. 2014-ben a Láncolat Irodalmi Műhely 5 éves fennállását egy kiállítással ünnepeltük meg, mely az 5 év Láncolat címet kapta. Legutóbbi kezdeményezésem a MARADOK #VERS #DAL HÁLÓ hírlevél és irodalmi portál: https://www.maradokversdalhalo.com/.
IRODALOMSZEMLÉLETEM
Persze, kaptam én is irodalmi díjakat, de nem hiszek az díjazásokban és rangokban. Nem is tudnak maradéktalanul lenyűgözni. Nem találtam ugyanis úgy, hogy az elismerések és minősítések jobb szerzővé tettek volna bárkit is vagy minden esetben írása valós értékét jeleznék vissza. Számomra inkább az a lényeges, hogy a szerző milyen emberi minőséget képvisel. Ez sokkal többet elárul művészetének rangjáról mint a biográfiája. Egyéniségéről, jelleméről vall már írása témája, műfaji meghatározottsága és nyelvi minősége is.
Írószövetségi tag soha nem akartam lenni, így nem is lettem. Működtem közre tanácsadóként / és vagy szerkesztőként különféle szerveződéseknél, de hosszabb időre nem horgonyoztam le sehol, mivel nem láttam azt, hogy a kitűzött célokban jelentős különbség lenne bárhol is, vagy ez ne járna valamiféle nem kívánt függőségi viszonnyal. Jártam a magam útját, miközben igyekeztem megtartani úgy érzem most is valós függetlenségem.
Az idők során sok hozzáértő és bölcs szakemberrel találkoztam mestert mégis mindig inkább a már holtak sorait gyarapító szerzők közül választottam. Hosszabb ideig kísért Hamvas Béla, akitől végül mégiscsak elszakadtam, ugyanakkor máig osztom nézetét:
„Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen. Nem akart érdemet, nem kívánt hírt, nem vágyott tanítani, nem kellett érte pénz, se hatalom, és nem óhajtott tetszeni. Minek neki hír, pénz, hatalom, dicsőség, érdem? Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik. Feljebb. Beljebb. S ami benne van, az ember és Isten között történik. Megtörtént. Akkor is, ha senki se tudja. És Isten emlékszik reá szívében, mikor már a papírok elégtek, úgy, ahogy egy porfír obeliszk elporlad, mint a homok. Nem könyv dolga már, nem kell neki olvasó. Nem kell történetíró.
A halhatatlan művek csaknem mind elégtek, s abból a kevésből, ami reánk maradt, nem tudja senki hol veszett el, micsoda, ki írta és mit. A veszteségről senkinek sejtelme sem lehet, ahogy senki sem tudhatja, mit gondolt az, aki magányos csónakon egyedül az óceánra indult, és nem tért vissza többé."
A világot alapvetően spirituális szemmel személem, számomra az anyagi világ történései kevéssé fontosak.
Legtöbbet kortársaim szerzeményeit olvasva, a különféle műhelyek szakmai értekezéseit böngészve tanultam szem előtt tartva, hogy minden embertől lehet tanulni valamit (olykor az ellenségeinktől a legtöbbet).
Nem értek egyet azzal, hogy az író ipari mennyiségű írásművet kell, hogy előállítson. Írjon keveset, de minőségit. Akinek van összesen legalább 200 jó minőségű szerzeménye kimerítette a szerző fogalmát és véghezvitte az életművet. Ennek értékéből inkább elvehet az írások indokolatlan továbbgyarapítása ugyanazzal a mondanivalóval.
ARS POETICA
maradok
magunkról magunknak
lélektől lélekig
sorról sorra
lapszéltől lapszélig
a teljesség felől
a teljesség felé
isten isten
én tőlem az énig
többé kevésbé tiszta szívvel
regék és rigmusok
kezdettől kezdetig
maradok a semleges nem
a te én nélkül
az ősnemző
az ős-nem-létező
a szürke fekete-fehér
a sötét kamra
a sötét karma
a szádra merevedett gondolatjel
az egy
a vég nélkül kettő
az átkötés
a lírai ábra
a költői kép
a teljes alakos meztelenség
a néma
a csönd
az áthajlás a végtelenbe
a kilégzés
a beléd szakadt lélegzet
a szívbolygó
az anahata csillagkép
legyél a következő
a be nem következő
legyél a mindegy
a csak és most van
legyél a lopott
a kicsit valahonnan
legyél a rendszerelem
a nem rend nem szerelem
legyél a most meg
a mert megéri
legyél az arany
a nem mind ami fénylik