Apológia* (gondolatok verseimről)

„…a gyakorlati költészet nem az elméleti verstanból születik, hanem épp fordítva: a verstan vonja le szab ályait a költészet gyakorlatából.”

Verstan - A Wikikönyvek, a szabad elektronikus könyvtár, http://www.wikibooks.org/

Amennyiben a vers szót használom, azt a műfaj, és nem az önmagam iránt tanúsított tisztelet vagy eltúlzott önbecsülés jeléül értem írásaimra. De ezt a szóhasználatot kerülöm is, amennyire lehet. Sokkal indokoltabbnak tartom a műveket írásoknak, az alkotókat pedig szerzőknek nevezni. Úgy gondolom, hogy az említett fogalomhasználat senkit sem sért, ugyanakkor mégsem esik bele a fogalomalkotás azon szubjektív színezetű csapdájába, hogy valakit netán indokolatlanul vagy vitaalapot szolgáltatva költőnek, illetve egy-egy alkotást pedig versnek, vagy valami más hasonlónak nevezünk. Írásaim, ha verses szövegek is, nem feltétlen akarnak megfelelni a verselés klasszikus konvenciónak, eszköztárának, formuláinak. Szövegeim között ilyet is, olyat is találhat az olvasó. Amennyiben pedig írásomra nem mondják azt, hogy vers vagy rám, hogy költő nem sértődök meg, mivel a megjelölések számomra másodlagosak. Írásaim célja a hatáskeltés (nem mesterkéltség) és az elgondolkodtatás. Sok esetben soraim egyszerű gondolatfuttatások, és a gondolatiság, a spontaneitás, az érzésvilág, a hangulat, a tartalom kap bennük főszerepet, szemben a formával. Máskor pedig nagy műgonddal és alapossággal, időigényes pepecseléssel és tökéletesítési hajlammal fordulok egy-egy írás megszerkesztése felé.

Alkotásaimra általánosságban pontosabb definíció lehet, hogy érzések és hangulatok, mintsem tematikailag valahová köthető, konkrét kategóriák. Noha, van olyan eset is, hogy tartalom és/vagy a forma alapján asszociálhatunk egy-egy kategóriára. Előfordulhat, hogy némely írásoknál az olvasónak nem a láttató erőre és a konkrétumok keresésére kell fordítania a figyelmét, hanem inkább meg kell próbálnia belemerülni a szavak, a gondolatok hangulatiságába. Sok írás elsősorban szabad asszociációk sora, a sorok egymást generálják és noha a legtöbb esetben fellelhető logikai összefüggés is, ezeket elsősorban érezni kell próbálni.

Hogy mennyit írok, az az ihletettségem mélységétől függ. Van úgy, hogy naponta 5-10 írás is születik, máskor fél évig, vagy netán évekig semmi. Először mindig inkább egy érzés, egy érzet születik meg bennem, ami később sorokká, vagy egyszerűen csak szavakká alakul, melyek egymásutánisága megpróbálja lefesteni az adott érzést. Hozzám, személy szerint mindegyik írásom közel áll. Számomra egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál, mert a maga nemében mindegyik azt fejezi ki, amit az adott pillanatban ki akartam – és márpedig ez az írás célja –. Így nem igazán vannak személyes kedvenceim önmagamtól – noha időnként velem is előfordul, hogy valamit hosszú idő után újra előveszek és adott aktuális látásmódom szerint átszerkesztek –. A külső megítélés nyilván máshogy alakul, de ez így természetes.

Az egyes szerzemények többnyire megfigyelések eredményei. A megfigyelések tárgya pedig legalább annyira vagyok én magam, mint a körülöttem zajló események, a velem kapcsolatba lépő személyek. Semmit sem írok le, ami nincs.

Úgy gondolom, hogy én, mint szerző sokkal inkább vagyok a megörökítés eszköze, mintsem közvetlen szószólója bármilyen ideológiának is, noha vannak olyan értékek, melyek védelme írásaim középpontjában áll vagy állhat. Természetesen az olvasó az egyes művekben felfedezhet engem is, mint az individuumot, amely részese volt a megörökített érzésnek, és mint a szerzőt, aki az alkotás stílusában jelenik meg.

Az írások egy része megragadható kulcsszavakban, jelképekben, hangsúlyos szimbólumokban. 

Az ilyen típusú műveket tulajdonképpen a végletekig le lehetne egyszerűsíteni, mivel az a fajta tartalom, amit közvetíteni kívánok velük, mindössze egyszerű szavak felsorolásává alakítható. Olyan szavakká, melyek egyfajta meghatározó hangulattal és/vagy egy bizonyos rezgésszámon vibráló energiatartalommal bírnak.

Az írás során nem akarom kétszer ugyanazt ugyanúgy csinálni vagy önmagamat ismételni. Minden írás esetében időtállóságra törekszem, mind a szóhasználat, mind a tartalom terén. Ebben, legalább helyenként, sikerrel járok. A mondjuk 10 évvel ezelőtt született írásaim közül viszonylag sok van, mely kiállta az időtállóság próbáját a közvélemény visszajelzései alapján, sőt még az én mércémmel mérve is időtálló. Ugyanis fontos törekvésem, hogy egy-egy írásra jellemző legyen a kor, melyben született, de ugyanúgy értelmezhető, hasznosítható is maradjon a későbbi korok számára.

* Az apologetika egyik jelentése hitvédelem. Én ebben az értelemben használtam, mivel ez az írás is egyfajta védőbeszéd, apológia, noha célja nem a védekezés volt (a mű megvédi magát, avagy éppen nem, de akkor nincs mit tenni) hanem, hogy kipróbáljam magam ebben a stílusban is, netán érdekességekkel szolgáljak az olvasó számára.