Amikor valaki iránt felébred a szeretetünk, az olyan,
mintha megnyitnánk egy csapot és hagynánk szabadon áramlani, folyni az
érzéseket, ahogy a vizet. Amikor pedig úgymond megszűnik a szeretet, valójában
nem a szeretet szűnik meg, hanem csupán elzárjuk azt a bizonyos csapot. A víz
viszont végig ott marad.
Az egyszer megnyitott csap vize tehát mindvégig jelen
marad, mi cseréljük ki a csap alatt azt az edényt, amibe engedjük belefolyni.
Ez nem más, mint egy akaratlagos döntés eredménye, noha ez sok esetben
tudattalan megy végbe.
Az érzelmek nyelvére lefordítva mindezt:
Az egyszer keletkezett szeretet nem múlik el, csak az ember
eldönti, hogy kinek akar adni belőle! A szeretet energia, ez az energia
pedig nem a szeretet tárgyához kötődik, hanem érzelmi kitárulkozási szándékunk
megnyilvánulása.
Mindenkinek annyit adsz a szeretetedből, amennyit te neki
szánsz, de a másik tökéletes szeretetének képessége ott van benned minden
esetben, te döntesz!
Aki azt mondja, hogy elmúlt valaki iránt a szeretete az
vagy hazudik vagy nem akar a szeretetéből az illetőnek adni, de a szeretete nem
szűnt meg! A legszerencsétlenebb eset, ha valaki sosem szeretett valakit,
vagyis nem hagyta megnyilvánulni a másik iránt saját szeretési képességét, csak
így gondolta. Ez a szeretet nem szűnhetett meg, mert nem is volt, de ezt a
legnehezebb belátni. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha a rajongást, a
ragaszkodást összekeverjük a szeretettel.