Mindenkiben
létezik egy személyes pokol. Ezt emlékek, élmények, megtapasztalások alkotják.
Összetevői olyan emlék és élménytöredékek, melyek nem kerültek a
feldolgozottság kategóriájába.
Amikor az ember teljesen kiéli ezt a „démonikus” természetet, nem
marad más utána csak a nyugalom és a tisztaság. Ehhez úgymond el kell
pusztítani magunkat, meg kell kérdőjeleznünk, hogy mi a valóság, szembe kell
néznünk a lelki fájdalommal, ami a testi tűrőképességünk határát súrolja,
órákon át önkéntelenül kell sírnunk…
Erre kérve vagy kéretlenül lehetőséget adnak az életünk során
fellépő krízisek. Melyből akad innovatív és destruktív jellegű is. Az innovatív
kríziseket nekünk, személyesen van lehetőségünk előidézni, azáltal, hogy
szembesítjük magunkat olyan kérdésekkel, melyektől félünk. Melyek ránk
vonatkoznak, személyiségünkből fakadnak, de idáig megpróbáltuk őket
tudatalattink legmélyebb zugaiba elrejteni. A destruktív jellegű kríziseket
úgymond az élet hozza. De ez csak akkor következik be, ha mi önmagunkat nem
szembesítjük saját félelmeinkkel.
Amikor túljutunk egy krízisen, a szellem kiürül, lesöpri magáról
szennyeződéseit és felragyog az idáig látensen vegetáló lélek, eredeti
fényében. Ebben a helyzetben nem marad más, csak a végtelen nyugalom, a közöny
a világ dolgai iránt. Ebben az állapotban múlt és jövő elveszíti a
jelentőségét. Csak a végtelen türelem létezik és megszűnik minden kötődés a
személyek, események, tárgyak iránt. Nem számít, hogy mit értünk el, hogy mink
van, mi van még hátra, mert minden csupán egy egybefüggő pillanat. Egy
pillanat…, ami valami nem eviláginak az anyagi manifesztációja. Idő, amit egy
szándék hívott életre. Momentum, mely itt a Földön ismeri a kezdetet és a
véget, azonban eredeti természetében valójában végtelen.
Ha megérintjük ezt a pillanatot, maga a pillanat és saját önvalónk
elveszítik személyességüket, és csupán egy állapottá válnak a kézzelfogható
jelenségek helyett. Ez a lelkünk állapota. Ebben az állapotban már csak azért
hajtunk végre tetteket, hogy játsszunk, hogy élvezzük a lét játékos
könnyedségét.
Külső szemmel ilyenkor is átlagos személyeknek tűnünk, átlagos
tettekkel, belül azonban nem cselekszünk, csak megmaradunk lélekben örökké
fiatalnak, egyhelyben, mindig ugyanott, a tisztaságban.