Azokról, akik nélkül nem tudunk élni...

Nincsenek olyanok, akik nélkül nem tudunk élni, csak olyanok vannak, akik nélkül nem érdemes. Valaki onnantól válik fontossá számunkra, hogy tudomást szerzünk létéről. Azonban azt megelőzően is éltünk nélküle valahogy, így tehát utána is képesek vagyunk erre. Ezzel viszont még nem zártuk ki a kérdéskör minden kimeneteli lehetőségét, ugyanis vannak olyanok, akikkel valamilyen megfoghatatlan dolog következményeként olyan lelki kapcsolatban vagyunk, hogy nem vagyunk képesek tőlük elszakadni.

Aki nélkül „nem tudunk” élni, attól egyszerűn nem is szakadunk el. Amennyiben valamilyen körülmény mégis elszakadásra késztet, az elszakadás csakis térbeli és fizikai lehet, mert lélekben nem tudunk tőle elszakadni, s a másik hiánya elviselhetetlenné teszi számunkra az életet. Ilyenkor is tovább élünk, de már nem ugyanabban a minőségben. Bekövetkezik valami, amin pillanatnyilag vagy tartósan nem tudunk változtatni, és ez megváltoztat bennünk valamit, amitől a dolgok sohasem lesznek már ugyanolyanok, mint azelőtt.

Azokhoz, akiktől elszakadunk, ám van velük lehetőségünk a fizikai újratalálkozásra, visszatalálunk, ha ők olyan emberek életünkben, akiktől nem érdemes elszakadnunk és van, akikkel nem találkozunk már soha többet ebben az életben.

Azok hiányával, akikkel már fizikailag sincs lehetőségünk találkozni, együtt kell élnünk, annak minden elviselhetetlen érzésével együtt, szem előtt tartva, hogy semmi (és senki) sem vész el, csak átalakul. A dolgok minőségileg folyamatosan változnak, de el nem vesznek. Nyitott szemmel kell járnunk ahhoz, hogy észrevegyük, a dolgok csupán minőségileg alakulnak át, de nem veszítjük el őket.