"...ne légy költő, ha más javára nem válsz."
Szinay Balázs aktív irodalmi életet él. Verseket ír, kritizál és dicsér az irodalmi láncolaton, a Comitatus folyóirat főszerkesztőjeként pedig minden erejével azon van, hogy mi, olvasók is kapjunk egy kis szeletet a kultúra hatalmas világából. Balázzsal nem csak erről beszélgettünk. Szóba került legújabb projektje is, amelyben kortárs szerzők verseit zenésítik meg kolléganőjével, Földi Veronikával.
-Kedves Balázs, először is, kérlek, mutatkozz be néhány szóban az olvasóknak!
-Csatorna, híd, őrző – spirituális berkekben így szokták meghatározni a tevékenységem. Az irodalmi élet pedig az író, költő, szerkesztő címkéket használja azokra, akik hasonló szerepkörben mozognak. Én, ha lehet, kerülöm a címkéket, megjelöléseket. A besorolás, azonosítás, önazonosítás valamilyen szinten önös és megöli a kreativitást.
Mindent a spiritualitás szemszögéből szemlélek és pusztán különféle formákba öntök lelki, szellemi tartalmakat. Egy régi versemben így írtam magamról „polihisztor a transzcendensben”. 2008-2009 óta szerkesztem a tanítványi láncolat irodalmi műhely webes felületét és szervezem a hozzá kapcsolódó kiadványokat, rendezvényeket, pályázatokat, irányítom a Comitatus folyóiratot.
-Különleges projektnek számít, hogy kortárs, amatőr szerzők verseit zenésítitek meg. Honnan jött az ötlet?
-Annyiban pontosítanék, hogy nem csak amatőr szerzők versszövegeivel foglalkozunk, hozzátéve: úgy vélem, nincs amatőr vagy profi szerzemény, csak jó és nem jó, érdeklődést kiváltó és kevéssé sikeres.
Viszonylag régóta foglalkozom zenével. A zenészi tevékenységre való igény mondhatni már gyermekkori álomként megjelent az életemben. Lényegében mindig ezzel szeretettem volna foglalkozni. Későbbi érdeklődésem, hivatásom azonban más irányokba vitt, de mindig is nyitva hagytam a lehetőséget, hogy egyszer a zene kiemelt szerepet kap az életemben. Ennek az elmúlt években érkezett el az ideje és irodalmi tevékenységem ehhez kedvező táptalajt nyújtott.
Azt gondolom, az lehet különleges, ahogyan megzenésítjük a verseket. Nagyon sokan foglalkoznak manapság zenével, széles a paletta, köztük versmegzenésítéssel is. Igazi kihívás rendhagyót alkotni. Mi, Veronikával alapvetően „pop-slágereket” készítünk a versekből, kicsit máshogy igyekszünk értelmezni egy-egy szöveget, mint ahogy az alapjában egy versmegzenésítés során megszólalhat.
-Milyen a fogadtatás?
-A szóbeli vagy írásos visszajelzések alapján 90 százalékban kedves, szeretetteljes, elismerő, a maradék 10 százalékból pedig igyekszünk tanulni. Szívesen fogadjuk a kritikákat, észrevételeket. Statisztikailag azt lehet mondani, hogy az ilyen jellegű produkciók viszonylatában viszonylag gyorsan nagy érdeklődést vált ki az, amit csinálunk – 2-3 három hónapja még nem is létezett ez a produkció.
Persze ezért folyamatosan tenni kell. Az emberek figyelme manapság sok irányba szóródik és a megzenésített versek világa nem feltétlen tartozik a legpopulárisabb zenei műfajok közé. Aki ebbe belekezd, annak számolnia kell ezzel. Ugyanakkor úgy látom, amit csinálunk széles érdeklődésre tarthat számot, ha valakit nem rettent el rögtön a „vers” szócska a címekben, illetve, ha a dalaink terjesztését mind egyénileg, mind a megfelelő fórumokban minél többen támogatják, a megmutatkozást pedig lehetővé teszik.
-Mit mondanak az eredeti alkotók?
-Nyitottan és örömmel fogadják a megzenésítés megközelítési módját, a projekt zenei világát. A végeredmény a szerzők saját elképzeléseihez képest több esetben okoz meglepetést, de ennek mindig pozitív végkicsengése van. Nagy elismeréssel szólnak a dalokat éneklő Földi Veronikáról és jómagam is egyre több felhívást kapok arra, hogy énekeljek a dalokban.
-Milyen jövőt jósoltok ennek a projektnek?
-Úgy gondolom, óriási lehetőség van az egészben és én mindig maradandó, vagy legalábbis hosszú ideig nyomot hagyó alkotásokban gondolkodom. Arra törekszem, hogy egy-egy dal kortól, nemtől, ízléstől, társadalmi rétegtől függetlenül akár 10 év múlva is megszólítsa a hallgatóság azáltal, amit közvetít. Elsősorban nem szakmai fórumoknak, hanem az átlag embernek szeretnék megfelelni. Ha a dalokat továbbra is rádiók játsszák és lesz lehetőségünk belőlük a jövőben is minél többet élőben előadni, már célt ért a kezdeményezés.
-Lesz folytatás?
-Mindenképpen. Jelenleg is egy 8 dalból álló összeállításon dolgozunk, ami a Szokatlan másság címet kapta. Később szeretnénk ezekből néhányat teljes zenekaros verzióban is elkészíteni, valamint saját dalokat is felvenni, ezeket bemutatni.
-A zenélés mellett az irodalomban is tevékenykedsz. A Comitatus folyóirat főszerkesztőjeként neked milyen képed van a mai magyar irodalomról? Mit gondolsz, milyen irányba haladunk?
-Irodalmi élet mindig volt és lesz. Bizonyos szempontból jobb a helyzet, mint akár 1 vagy két éve. Sokkal nyitottabbak az emberek a kortárs irodalom népszerűsítési kísérletei iránt és egyre ötletesebb kezdeményezések születnek. Folyamatosan színesedik és szélesedik a paletta. Ugyanakkor az individualizmus és virtuális jelenlét tömeges elterjedése ennek se kedvez. Ezzel nemcsak a minőségi alkotások száma, de a pusztán öncélú, magamutogató, önmagának vagy egy kisebb közegnek szóló mennyiségi alkotások száma is növekszik, melyek átláthatatlanná teszik a kínálatot. Én eleve nem tudom értékelni azokat az alkotásokat, melyekben a szerzők csak önmagukat kívánják adni a mindenkori közönségnek. Meg kell, hogy jelenjen egy többlet, ami fontosabb az alkotónál. Ami nem csak róla és nem csak neki szól.
És ami talán ennél is fontosabb: sajnos azt látom, hogy egyre többen vannak azok, akik csak a saját előremenetelük építésével foglalkozik és a másik sikerének kevéssé tudnak örülni. Nem akarok kiemelni külön művészeti ágakat, de jártamban-keltem szemlélve a plakátokat, felhívásokat programkiírásokat sok olyat látok, amiről lerí, hogy a produkció a készítőnek fontos, nem szólít meg. Nem teszi számomra a „termékét” fontossá, érdekessé.
A haladás összefügg az alkotó és a befogadó közeg spirituális minőségével. Alapvetően mindig az adott közegen múlik, mi merre halad, változtatni pedig elsősorban az egyén képes. Kollektív szinten érzékelhető egyfajta emelkedés. Amíg azonban a művészetben ilyen mértékű az individualizmus, emelkedést nem a művészet fog hozni, sőt nem is halad párhuzamosan a társadalmi emelkedéssel.
Úgy gondolom, hogy a jövőben az irodalom máshogy működhet jól, mint ahogy most. A hogyanokat gyakran csak menet közben, vagy utólag látjuk. Szerintem a hangsúly az élő szereplés irányába fog terelődni, noha paradox módon a közönséget nem egyszerű egy-egy élő eseményre meginvitálni. Amit az emberek elérhetnek online is, nem feltétlen vált ki akkora személyes érdeklődést.
-A tanítványi láncolat irodalmi műhely a publikálási lehetőség mellett számos lehetőséget kínál fel a szerzőknek a fejlődésre. Miért tartod ezt ennyire fontosnak?
-Az írás mesterség, gondolkodásmód, életfelfogás. Kell, hogy legyenek olyan fórumok, ahol emberi hangon lehetőleg hozzáértő segítséget kaphat az, akit ez a tevékenység komolyan, elhívatottan érdekel, anélkül, hogy azon kéne gondolkoznia, miféle haszon származik az ő létéből. Életünk legtöbb területén nem abba segítenek nekünk kibontakozni, akik vagyunk, hanem előre legyártott válaszokat és megfelelési kényszert igyekeznek ránk erőltetni. Fontos, hogy legyenek olyan kezdeményezések, melyek önmagunk feltárásában és képességeink, lehetőségeink kibontakoztatásában segítenek. Ha téged érdekel valami, az nem kielégítő válasz rá: hozzá se kezdj. Márpedig, ha akár csak ebben a szakmában szeretne egy kezdő szerző segítséget kérni „nívósabb” fórumoktól, gyakran kaphatja ezt a választ. Kapaszkodókra pedig szükségünk van.
-Mennyire hatékony a közösségi fejlődés lehetősége?
-Erre a kérdésre lényegében választ adtam fentebb. A közösségi fejlődés lehetősége mindig adott, ha a közösségre figyelünk és nem önmagunkra.
-Írásaidban mit tartasz a legfontosabb mozgatórugónak?
-Idézve magamtól: „…ne légy költő, ha más javára nem válsz.” Az Őrzöktől az Őrzökig és a Belletrisztika és hagyományos (filozfóiai) irodalom című esszéim részletes választ adnak művészetszemléletem vonatkozásában.
-Milyen erkölcsi értékeket képviselsz?
-Legegyszerűbben a Jézusi tanításokat, de nem Biblikus vagy keresztény, hanem hagyományon alapuló felfogásban. Vagyis úgy, ahogy azok vannak a maguk szószerintiségében és egyszerűségében, hátsó gondolatok és magyarázatok nélkül. A hagyomány ismérveiről például Hamvas Béla írt részletesen.
-Mit akarsz kifejezni a nagyvilágnak?
-Minden és mindenki egy. Az egyén minden érzésével, gondolatával, tettével hat a nagy egészre, aminek ő szerves része. Ez fokozott hangsúlyt helyez az egyéni felelősségre. „Ne tégy olyat másnak, amit nem kívánsz magadnak.” Istent nem szükséges keresni, mert mindenhol jelen van, benne élünk. Az ember Isten teremtő erejének megnyilvánulása. Rajta áll, mit teremt a maga, a környezete, valamint a világ számára.
-A verset vagy a prózát kedveled inkább?
-Mindent szeretek, ami igényes, kreatív, eredeti, szem előtt tartva Kazinczy gondolatait: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted / Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot. ” Önkéntelenül is hibázunk mindannyian és mindenhez egyikünk sem ért, de a hibánkat el kell fogadnunk és emellett is a lehető legjobbra törekedni.