A zene világa (rádiós beszélgetés): A PESTI SZABAD SZALON

Az alábbi rádiós beszélgetésben Mikus Vilmossal és Andrási Róberttel beszélgetünk a zene és az irodalom világáról.



A hátsó ajtó



Te tudod mit,
engem meg nem is érdekel.
Letépem a fecnit az aranynapokról,
ezek se látnak már több postitot.

Időhiányra pazarolt idő szorít. Pletykálkodunk,
nyelvünkre  tapadt a világ lepedéke;
le kéne kaparni, de a munka mindenkinek büdös.
Keserűség, ránk száradt élet szaga ömlik szerteszét.

Te csak azért is,
engem meg sehogy se érdekel.
Elmegyünk a másik irányba, telítődünk.
Senki se tétovázik, ha a hátsó ajtón kiszökhet az élet.

A Bájoló Magazin interjúja Szinay Balázzsal

Klasszikus verseink megzenésítése nem új találmány, gondoljunk csak Cseh Tamásra, a Hobo Blues Bandre vagy Szabó Balázs Bandájára. Kortárs irodalmi alkotásoknál már jóval kevesebbszer találkozunk a zenei közvetítéssel, a Tanítványi Láncolat Irodalmi Műhely kezdeményezése pedig egészen forradalmi, hiszen amatőr költők munkáival is foglalkoznak.  A projekt ötletgazdája, Szinay Balázs mesélt nekünk a kezdetekről, a legújabb lemezről és a jövőbeni tervekről.


Miként találtatok egymásra Földi Veronikával?

Az I. Verszene pályázat kapcsán kerestem női énekest. Egy közös ismerősünk irányított hozzá és az ajánlás kiválónak bizonyult. Néhány nap múlva meg is kezdtük a közös munkát. Verával gyorsan és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni, nagyon ügyesen birkózott meg a már-már kész dalokkal és azokkal is, amelyek a közös munka során születtek. Osztozom a széleskörű nézetben, hogy kiváló énekes, jó zenei ötletekkel és lehet rá számítani.

Hogyhogy nem már befutott, kortárs szerzők verseivel dolgoztok?

Egyrészt, szeretek árral szemben úszni, és lehetőleg olyan dolgokat csinálni, amit más nem, vagy csak kevesen. Nem kötnek le a szokványos, bevett formulák. Másrészről úgy gondolom támogatásra, népszerűsítésre elsősorban a kevéssé ismert szerzőknek van szüksége, hozzátéve, hogy az ő munkáik legalább annyi értéket hordoznak számomra, mint a szakma ismertebb képviselőié, sőt, sokszor elevenebb, kreatívabb alkotásokkal lehet találkozni ebben a szegmensben. A megzenésített szövegek alkotói közül egyébként pedig többen ismertek, pusztán vannak még olyanok, akiknek eddig nem kerültek a látókörükbe. Elég sok szerző képviseli ezt a szakmát.

Mennyire törekedtek változatosságra zenei stílus tekintetében?

Mint ahogy minden alkotó és alkotás egyedi, a zenei adaptációk elkészítésénél is ezt igyekszünk szem előtt tartani. Az alkotók iránti tisztelet már csak ebben is meg kell, hogy mutatkozzon. Az ilyen jellegű zeneművekben a megzenésítőnek valamilyen szinten vissza kell adnia a szerzőt, persze átszűrve magán szöveget. Egyébként sem szeretnénk ismételni önmagunkat, ugyanolyan, vagy hasonló dolgokat csinálni. Verában és bennem is nagy a kísérletező kedv, a zenei nyitottság. Alkotni úgy jó, ha abból mindig egy kicsit más lesz, és mindig előkerül valami új dolog.

Az eredeti szerző közreműködik a megzenésítésben?

Egészen röviden: nem. Ez egy ránk bízott feladat és részben ez adja a szépségét. Ráadásul annál nagyobb a meglepetés a szerző számára is, ha elkészül egy-egy dal.

Mit jelképez a második lemezetek, a Szokatlan Másság borítója? Milyen koncepció alapján válogattátok rá össze a verseket?

Egyszerűen az összeállítás hangulatát. A többi rá van bízva a befogadóra. Ez tipikusan az a borító, ami mindenkinek azt jelenti, amit belelát. Rá van bízva. Mi csak adtunk egy alaphangulatot, némi szimbolikával, amiben azért vannak utalások arra, számunkra mit jelent. A szövegek kiválasztásánál szempontul szolgált a szövegek érdekessége, témaválasztása, zeneisége, megzenésíthetősége és a szándék, hogy ezúttal valami teljesen mást csináljunk, mint az előző összeállításnál. Az ily módon kiválasztott versek érdekes elegyet adtak ki. A belőlük válogatott szövegvilág kicsit melankolikusabb, filozofikusabb hangvételt adott az új anyagnak, zeneileg pedig az alternatív stílus irányába mozdította el, bár erre a szériára is ugyanolyan zenei változatosság jellemező, mint az előzőre. Helyet kapott többek között a népzene, a popzene, a blues, a funky hangulatvilága is.

Gondolkodtatok-e azon, hogy bevonjátok a munkátokba a videoklipet mint közvetítőeszközt?

Vannak ilyen jellegű tervek. Én jelenleg két dalhoz tudok elképzelni klipet. Időben kell csak elérkeznünk ezek megvalósításához. Mindazonáltal az élő előadás színesítéséhez, műsorszerű reprezentálásához is elég sok ötlet merült fel.

Várható-e, hogy bővül még a csapatotok, vagy továbbra is ketten készítitek el a megzenésítéseket?

Szeretnénk egyes dalokat teljes zenekari verzióban is elkészíteni, aztán később ezzel a formációval is előadni őket. Nyitottunk a csapatépítés irányába, ugyanakkor nem sürgetem a dolgot. Ha elérkezik az ideje, ez is teljesen összeáll és megvalósul. A duós formációt e mellett megőrizzük. Vannak olyan ötleteink is, amiket ketten szeretnénk csinálni.

Elsősorban kiket szeretnétek megszólítani?

A gyerekkorosztály kivételével bárkit, aki nyitott a dalokra. Lényegileg minden korosztályból van olyan, akit egy-egy vagy több dalunk megérintett.  A gyerekek is csak a szövegek komolysága, tartalmi telítettsége okán esnek ki a célzásból, bár ez se igaz minden dalra.

Mi a célotok ezzel a kezdeményezéssel?

Jól érezni magunkat, átadni a dalok üzenetét, örömet szerezni, úgy, hogy ezzel még a kortárs irodalom népszerűsítéséhez is hozzájárulunk.

Melyik dal a személyes kedvenced?

Mivel a dalok zenei világa sok esetben az én gyermekem, illetve a szövegek ugyanilyen közelivé válnak az elkészítés során, szinte lehetetlen egyes szerzeményeket kiemelni.  Mindössze néhány olyan van, ami talán személyes érintettségből fakadóan közelebb kerül az emberhez, de ilyet illetlenség volna ebben a formában kiemelni. 


Dézsi Fruzsina

A Szerda Magazin interjúja Szinay Balázzsal

"Irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról..."
Idén áprilisban, a Babits Mihály Emlékházban tartott költészet napi megemlékezésen bemutatkozott Szinay Balázs, a Tanítványi Láncolat Irodalmi Műhely valamint a Comitatus folyóirat szerkesztője, ötletgazdája, mozgató rugója. Balázs eddigi munkássága során nem csak alkotóként, de irodalomszervezőként is jelentősen hozzá járult a kortárs irodalmi élet színesítéséhez, gazdagításához, az amatőr tehetségek felfedezéséhez és gondozásához.

Legújabb projektjében kolléganőjével, Földi Veronikával zenésít meg kortárs és klasszikus alkotásokat. Erről, valamint a mai magyar irodalmi életről beszélgettünk Balázzsal.

- Honnan jött az ötlet, hogy megzenésíted az oldaladon felbukkant szerzők verseit? (Klasszikusokat már többen is elénekeltek, de a kortárs, főleg amatőr szinten ez elég ritka, egyedi vállalkozás.)
- Mivel egy ideje egyébéként is egy versmegzenésítős duó, vagy csapat életre hívását terveztem, kézenfekvőnek tűnt a gondolat, miért ne lehetne ezzel kapcsolatban egy pályázatot kiírni, ami által hozzájárulhatunk a kortárs szerzők munkásságának népszerűsítéséhez. 

Szeretek egyedi, rendhagyó, hiánypótló dolgokat csinálni. A kortárs szerzők műveiben ugyanannyi lehetőség van, mint a klasszikusokéban, sőt még aktuálisabbak is lehetnek. A figyelmet pedig a teljesítményünkkel szeretném felhívni magunkra nem azáltal, hogy például Ady Endre, vagy Weöres Sándor neve szerepel a címekben. Persze, fogunk velük is foglalkozni. 

Nem hiszek az amatőr, illetve a profi megjelölésekben. Manapság amatőrnek azt hívják, aki nem iskolában tanulta a szakmát, amivel foglalkozik, hanem autodidakta módon. Holott szerintem ez sokkal nagyobb teljesítmény. Az úgynevezett amatőr szerzők a mélyvízzel kezdenek. Saját tudásra és tapasztalatokra alapozva vállalják azt, hogy közzéteszik a munkáikat, amire kaphatnak hideget, meleget. Ez mindenképp becsülendő, hozzátéve: sokszor láttam amatőr szerzőktől színvonalasabb, szórakoztatóbb irodalmi művet, előadást, mint tanult kollégáiktól. Az embereket nem lehet önkényesen kasztokba sorolni. Hozott tehetséggel születik mindenki. Hiába akar egy szakmát megtanulni az, akinek nincsen hozzá egy olyan, életből szerzett tapasztalat és tudásanyaga, plusz tehetsége, ami egy szakma mesterévé teszi őt, és fordítva. Nagyon sok minden tanulható, de az a többlet, amit az ember hoz magával, nem.
- Mi alapján választod ki a megzenésítendő verseket?
- A verseket nem én, illetve nem csak én választom ki. Ez csapatmunka. A szempontok között szerepel a téma aktualitása, a szöveg zeneisége, előadhatósága, és végső soron az, hogy megindít e valamit az emberben, megihleti-e zeneileg?
- Mesélj egy kicsit a dolog technikai részéről! Hogyan álltok hozzá egy vers hangszereléséhez? Mik a munkafolyamatok?
- A kiválasztásra alkalmas szövegekből kiválasztunk 8 olyan szerzeményt, mely egy összefüggő koncepciót alkothat úgy, hogy mégis különfélék legyenek a dalok. Szeretnénk, hogy a dalok egyenként is megállják a helyüket, de együtt is jól szólaljanak meg stílustól, műfajtól függetlenül. 

A kiválasztott szövegekkel javarészt én kezdek el zeneileg foglalkozni. Minden szövegre ráhangolódok, átszűröm magamon, és néhány olvasás után elkezdem rá játszani azt a gitártémát, amit a szöveg előhív belőlem. Sokszor ez hoz magával egy énektémát is. Ha egy dalnak megvan az alapszerkezete, megmutatom Verának és közösen folytatjuk a munkát. Ő tovább színesíti az éneket és megbeszéljük a zenei részleteket. Ugyanakkor van olyan dal is, amihez a közös munka közben találtuk ki a zenét és az énektémát is.

- Vannak hosszú távú terveid is ezzel a projekttel, vagy ez csak egy egyszeri fellángolás?
- Ha lehet azt mondani, már a második fellángolásnál tartunk, mivel most vesszük fel a második 8 dalt. Mivel szívesen csináljuk, és mindig akadnak új ötletek, tervek és felkérésék, biztos, hogy lesz folytatás. Egyes dalokat teljes zenekari verzióban is szeretnénk felvenni. Jelenleg szerveződik a csapat. Szerintem hamarosan neki is kezdünk a felvételeknek.
- Mi a véleményed a kortárs irodalomról? Látsz-e benne valami egységességet? Sokan vannak azon a véleményen, hogy az irodalom „veszélyeztetett faj”, a modern társadalomban nincs rá igény, előbb-utóbb el fog tűnni a mindennapokból. Tapasztalataid alapján van ebben ráció?
- Egyre többen foglalkoznak irodalommal. Eltűnni biztos nem fog. Mindig bukkannak fel kivételes tehetségek, emlékezetes szerzői megnyilvánulások. Nekünk, akik ezt követik részben az is a dolgunk, az ilyesmit meglássuk és támogassuk. 

Ahogyan a társadalmi rendszerek, vallások, erkölcs és szokásrendszerek megszületnek, majd eltűnnek, ugyanígy a mindenkori kortárs művészet javarésze is. Legtöbbjükről nem is tudunk. Csak az maradhat meg az emlékezetben, ami olyan időtől független, abszolútnak mondható értéket tud képviselni és közvetíteni, ami az embert lényének alapjaiban érinti meg, bármikor is találkozik vele. 

Az irodalomnak is az élő szereplés és a nyilvánosság irányába kell tartania, ahhoz hogy a társadalmi igényekkel lépést tartson. Ez azonban alapvetően ellenkezik az irodalmár szerzői magatartásával. Az költő, az író elsősorban szerző, lelki attitűdjével ellenkezik, hogy művét elő is adja, az előadás az előadó feladata. Ugyanakkor, aki tartózkodik az élő szerepléstől, könnyen letűnhet a kortárs irodalom horizontjáról.
Az irodalom feladatát tekintve Hamvas Bélával értek egyet, aki a Poeta sacer című esszéjében részletesen kifejtette a költő feladatát, ami nem más, mint az ősiség metafizikai tudásának, értékének őrzése és áthagyományozása az újabb generációkra. Ady Endre például még tökéletesen tisztában volt ezzel. De végidőket él az a kor, melyben már a költő sem foglalkozik ezzel. A XX. század magyar költészete sok esetben ezzel még tudatosan foglalkozott. A XXI. század költői már csak ösztönösen érintik. A költészetben teret nyert, és egyre inkább teret nyer a múlandósághoz kapcsoló, átmenetiségből táplálkozó témaválasztás (politika, hétköznapok, saját érzések stb.). Éppen ez teszi ezt a fajta költészetet mulandóvá.
- Köszönöm a beszélgetést, és munkádhoz a továbbiakban is sok sikert és lelkesedést kívánok munkádhoz, hivatásodhoz!
- Én is köszönöm a beszélgetést!

UploadedKávéház: Beszélgetés Szinay Balázzsal





"...ne légy költő, ha más javára nem válsz."

Szinay Balázs aktív irodalmi életet él. Verseket ír, kritizál és dicsér az irodalmi láncolaton, a Comitatus folyóirat főszerkesztőjeként pedig minden erejével azon van, hogy mi, olvasók is kapjunk egy kis szeletet a kultúra hatalmas világából. Balázzsal nem csak erről beszélgettünk. Szóba került legújabb projektje is, amelyben kortárs szerzők verseit zenésítik meg kolléganőjével, Földi Veronikával.


-Kedves Balázs, először is, kérlek, mutatkozz be néhány szóban az olvasóknak!

-Csatorna, híd, őrző – spirituális berkekben így szokták meghatározni a tevékenységem. Az irodalmi élet pedig az író, költő, szerkesztő címkéket használja azokra, akik hasonló szerepkörben mozognak. Én, ha lehet, kerülöm a címkéket, megjelöléseket. A besorolás, azonosítás, önazonosítás valamilyen szinten önös és megöli a kreativitást.
Mindent a spiritualitás szemszögéből szemlélek és pusztán különféle formákba öntök lelki, szellemi tartalmakat. Egy régi versemben így írtam magamról „polihisztor a transzcendensben”.  2008-2009 óta szerkesztem a tanítványi láncolat irodalmi műhely webes felületét és szervezem a hozzá kapcsolódó kiadványokat, rendezvényeket, pályázatokat, irányítom a Comitatus folyóiratot.


-Különleges projektnek számít, hogy kortárs, amatőr szerzők verseit zenésítitek meg. Honnan jött az ötlet?

-Annyiban pontosítanék, hogy nem csak amatőr szerzők versszövegeivel foglalkozunk, hozzátéve: úgy vélem, nincs amatőr vagy profi szerzemény, csak jó és nem jó, érdeklődést kiváltó és kevéssé sikeres.
Viszonylag régóta foglalkozom zenével. A zenészi tevékenységre való igény mondhatni már gyermekkori álomként megjelent az életemben.  Lényegében mindig ezzel szeretettem volna foglalkozni. Későbbi érdeklődésem, hivatásom azonban más irányokba vitt, de mindig is nyitva hagytam a lehetőséget, hogy egyszer a zene kiemelt szerepet kap az életemben. Ennek az elmúlt években érkezett el az ideje és irodalmi tevékenységem ehhez kedvező táptalajt nyújtott.
Azt gondolom, az lehet különleges, ahogyan megzenésítjük a verseket. Nagyon sokan foglalkoznak manapság zenével, széles a paletta, köztük versmegzenésítéssel is. Igazi kihívás rendhagyót alkotni. Mi, Veronikával alapvetően „pop-slágereket” készítünk a versekből, kicsit máshogy igyekszünk értelmezni egy-egy szöveget, mint ahogy az alapjában egy versmegzenésítés során megszólalhat.

-Milyen a fogadtatás?

-A szóbeli vagy írásos visszajelzések alapján 90 százalékban kedves, szeretetteljes, elismerő, a maradék 10 százalékból pedig igyekszünk tanulni. Szívesen fogadjuk a kritikákat, észrevételeket. Statisztikailag azt lehet mondani, hogy az ilyen jellegű produkciók viszonylatában viszonylag gyorsan nagy érdeklődést vált ki az, amit csinálunk – 2-3 három hónapja még nem is létezett ez a produkció.
Persze ezért folyamatosan tenni kell. Az emberek figyelme manapság sok irányba szóródik és a megzenésített versek világa nem feltétlen tartozik a legpopulárisabb zenei műfajok közé. Aki ebbe belekezd, annak számolnia kell ezzel. Ugyanakkor úgy látom, amit csinálunk széles érdeklődésre tarthat számot, ha valakit nem rettent el rögtön a „vers” szócska a címekben, illetve, ha a dalaink terjesztését mind egyénileg, mind a megfelelő fórumokban minél többen támogatják, a megmutatkozást pedig lehetővé teszik.



-Mit mondanak az eredeti alkotók?

-Nyitottan és örömmel fogadják a megzenésítés megközelítési módját, a projekt zenei világát. A végeredmény a szerzők saját elképzeléseihez képest több esetben okoz meglepetést, de ennek mindig pozitív végkicsengése van. Nagy elismeréssel szólnak a dalokat éneklő Földi Veronikáról és jómagam  is egyre több felhívást kapok arra, hogy énekeljek a dalokban.

-Milyen jövőt jósoltok ennek a projektnek?

-Úgy gondolom, óriási lehetőség van az egészben és én mindig maradandó, vagy legalábbis hosszú ideig nyomot hagyó alkotásokban gondolkodom. Arra törekszem, hogy egy-egy dal kortól, nemtől, ízléstől, társadalmi rétegtől függetlenül akár 10 év múlva is megszólítsa a hallgatóság azáltal, amit közvetít. Elsősorban nem szakmai fórumoknak, hanem az átlag embernek szeretnék megfelelni. Ha a dalokat továbbra is rádiók játsszák és lesz lehetőségünk belőlük a jövőben is minél többet élőben előadni, már célt ért a kezdeményezés.


-Lesz folytatás?

-Mindenképpen.  Jelenleg is egy 8 dalból álló összeállításon dolgozunk, ami a Szokatlan másság címet kapta. Később szeretnénk ezekből néhányat teljes zenekaros verzióban is elkészíteni, valamint saját dalokat is felvenni, ezeket bemutatni.

-A zenélés mellett az irodalomban is tevékenykedsz. A Comitatus folyóirat főszerkesztőjeként neked milyen képed van a mai magyar irodalomról? Mit gondolsz, milyen irányba haladunk?

-Irodalmi élet mindig volt és lesz. Bizonyos szempontból jobb a helyzet, mint akár 1 vagy két éve. Sokkal nyitottabbak az emberek a kortárs irodalom népszerűsítési kísérletei iránt és egyre ötletesebb kezdeményezések születnek.  Folyamatosan színesedik és szélesedik a paletta. Ugyanakkor az individualizmus és virtuális jelenlét tömeges elterjedése ennek se kedvez. Ezzel nemcsak a minőségi alkotások száma, de a pusztán öncélú, magamutogató, önmagának vagy egy kisebb közegnek szóló mennyiségi alkotások száma is növekszik, melyek átláthatatlanná teszik a kínálatot. Én eleve nem tudom értékelni azokat az alkotásokat, melyekben a szerzők csak önmagukat kívánják adni a mindenkori közönségnek. Meg kell, hogy jelenjen egy többlet, ami fontosabb az alkotónál. Ami nem csak róla és nem csak neki szól.
És ami talán ennél is fontosabb: sajnos azt látom, hogy egyre többen vannak azok, akik csak a saját előremenetelük építésével foglalkozik és a másik sikerének kevéssé tudnak örülni.  Nem akarok kiemelni külön művészeti ágakat, de jártamban-keltem szemlélve a plakátokat, felhívásokat programkiírásokat sok olyat látok, amiről lerí, hogy a produkció a készítőnek fontos, nem szólít meg. Nem teszi számomra a „termékét” fontossá, érdekessé.
A haladás összefügg az alkotó és a befogadó közeg spirituális minőségével. Alapvetően mindig az adott közegen múlik, mi merre halad, változtatni pedig elsősorban az egyén képes. Kollektív szinten érzékelhető egyfajta emelkedés. Amíg azonban a művészetben ilyen mértékű az individualizmus, emelkedést nem a művészet fog hozni, sőt nem is halad párhuzamosan a társadalmi emelkedéssel.
Úgy gondolom, hogy a jövőben az irodalom máshogy működhet jól, mint ahogy most. A hogyanokat gyakran csak menet közben, vagy utólag látjuk. Szerintem a hangsúly az élő szereplés irányába fog terelődni, noha paradox módon a közönséget nem egyszerű egy-egy élő eseményre meginvitálni. Amit az emberek elérhetnek online is, nem feltétlen vált ki akkora személyes érdeklődést.


-A tanítványi láncolat irodalmi műhely a publikálási lehetőség mellett számos lehetőséget kínál fel a szerzőknek a fejlődésre. Miért tartod ezt ennyire fontosnak?

-Az írás mesterség, gondolkodásmód, életfelfogás. Kell, hogy legyenek olyan fórumok, ahol emberi hangon lehetőleg hozzáértő segítséget kaphat az, akit ez a tevékenység komolyan, elhívatottan érdekel, anélkül, hogy azon kéne gondolkoznia, miféle haszon származik az ő létéből. Életünk legtöbb területén nem abba segítenek nekünk kibontakozni, akik vagyunk, hanem előre legyártott válaszokat és megfelelési kényszert igyekeznek ránk erőltetni.  Fontos, hogy legyenek olyan kezdeményezések, melyek önmagunk feltárásában és képességeink, lehetőségeink kibontakoztatásában segítenek. Ha téged érdekel valami, az nem kielégítő válasz rá: hozzá se kezdj. Márpedig, ha akár csak ebben a szakmában szeretne egy kezdő szerző segítséget kérni „nívósabb” fórumoktól, gyakran kaphatja ezt a választ. Kapaszkodókra pedig szükségünk van.

-Mennyire hatékony a közösségi fejlődés lehetősége?

-Erre a kérdésre lényegében választ adtam fentebb. A közösségi fejlődés lehetősége mindig adott, ha a közösségre figyelünk és nem önmagunkra.

-Írásaidban mit tartasz a legfontosabb mozgatórugónak?

-Idézve magamtól: „…ne légy költő, ha más javára nem válsz.” Az Őrzöktől az Őrzökig és a Belletrisztika és hagyományos (filozfóiai) irodalom című esszéim részletes választ adnak művészetszemléletem vonatkozásában.

-Milyen erkölcsi értékeket képviselsz?

-Legegyszerűbben a Jézusi tanításokat, de nem Biblikus vagy keresztény, hanem hagyományon alapuló felfogásban. Vagyis úgy, ahogy azok vannak a maguk szószerintiségében és egyszerűségében, hátsó gondolatok és magyarázatok nélkül. A hagyomány ismérveiről például Hamvas Béla írt részletesen.


-Mit akarsz kifejezni a nagyvilágnak?

-Minden és mindenki egy. Az egyén minden érzésével, gondolatával, tettével hat a nagy egészre, aminek ő szerves része. Ez fokozott hangsúlyt helyez az egyéni felelősségre. „Ne tégy olyat másnak, amit nem kívánsz magadnak.” Istent nem szükséges keresni, mert mindenhol jelen van, benne élünk. Az ember Isten teremtő erejének megnyilvánulása. Rajta áll, mit teremt a maga, a környezete, valamint a világ számára.

-A verset vagy a prózát kedveled inkább?



-Mindent szeretek, ami igényes, kreatív, eredeti, szem előtt tartva Kazinczy gondolatait:  „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted / Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot. ” Önkéntelenül is hibázunk mindannyian és mindenhez egyikünk sem ért, de a hibánkat el kell fogadnunk és emellett is a lehető legjobbra törekedni. 

A hűségről



Isten saját gyönyörködésére és szeretetének kifejezésére fajok ezreit, élőlények milliárdjait árasztotta ki magából a teremtett világban. Nem választott közülük pusztán egyet, amiben a többi hátrányára nagyobb örömét, vagy kedvét lelné, vagy aminek kevesebbet adna. 
   Később saját képére és hasonlatosságára megalkotta az embert, azt a lényt, amely az ő kicsinyített mása. De mennyiben jár el az ember az Isten(i)ség rendje szerint, ha örömét, gyönyörét, szeretetét egyetlen általa kijelölt lényre fordítja? Hiszen az Isten először teremtett embert, aztán férfit és nőt, de (pusztán) egymáshoz való kizárólagos hűségüket nem kódolta beléjük. 
   Egy helyen azt mondta, szaporodj és sokasodj, ehhez pedig legyél férfi és nő, de nem találunk arra vonatkozó tiltást, hogy ne gyönyörködj a mindenség egészében és csodáld, ami körülvesz, szeresd benne azt, amit csak képes vagy szeretni. 
   A hűség egy olyan elv, melynek be nem tartása egyes kultúrákban az embert sérti, ám önmagában mégsem több, mint az emberi törvénykezés fölérendelése az Isteni rendnek.

Önátadás




Hálásnak lenni mindenért.
Megköszönni a földi anyát és a földi atyát.
Elengedni, ami nem szolgál, rábízni magam a mennyei Atya akaratára.
Tisztelni, szeretni és vigyázni az asszonyt, örök társam,
aki minden időben megmaradt szeretetében.
A gonoszt, ha ki nem űzöm, távol maradni tőle.
Imádkozni, hogy a test elbírja a rámért terhet.
Imádkozni a szellemért, hogy megtisztuljon démonaitól.
Vigyázni a gyermekre.
Hittel lenni.

Édes dolog



Ugyanúgy látom,
de másképp hazudom meg a szépet.
Erőltetem és kiállok
a megtörtént események
emlékeinek színpada mögé.
De ez már nem az én társulatom,
másképpen súgnak össze mögöttem.
Hálám és őszinteségem nem változik,
lassan csak neked sírok
és nevetek kedvesem…
…Csak te ismersz engem,
hisz te jelensz meg:
múltamban, jelenemben
s jövőmben.

Zárás



Gondolataim előnyei semmisnek tűnnek.
Nem annyira terveztem,
s nem foghatom rá, hogy az a múlt.
Bezártam hát annak, ami volt,
de nem tisztázottan.
Sok minden kimaradt reményeim emlékirataiból;
örömviszony, lelki gondolatok…
Nem ilyen átadásra készült a nyugalom!
Remélem, egyszer még
bizonyíthatom összes feltevésem,
hisz még mindig...,
…még mindig szeretnék hinni,
s tudni, hogy felkészítettelek bukásomra.

Elemek



Több én öntudat variációja vagyok,
s olykor átszellemülök,
változó alkalmakkal.
Gyakran önkényes álomba merülök,
talán olyankor nem tisztázok valamit belül,
s tűzként, vagy vízként ébredek.
Hamuval borítom,
vagy árral sújtom a világot.
Megőrzöm titkom,
hogy agyamban
szerelmed csöndje motoszkál…
…de hol van a szél és a föld?

Kérés



Igazságtalanságod elengedhetetlen kelléke őszinteséged.
Öregedésem tiszta érzelme haragod.
Lehet, hogy a másik parton találsz valamit,
ami jobban hasonlít rád…
Úszd át szomorúságom!


A zsarnok



A zsarnok volt eddig az egyedüli,
ki a hasonlóságra mérget vett,
az egyetlen Úr,
kinek asszony nélkül is
megszült halottja lett.
Most mérik arcom hozzá,
összeboronálják a múltat
minden szálon vele,
öncélomnak az ő útját tervezik…
…de nem tudhatják még,
hogy ki ritkán bánt,

az nem felejt!


Egy



Az egy a páratlan,
a megmintázott örök,
változatlan tükör,
a visszaadott,
az önálló.
Ezért vagyunk csak másolatok,
mindnyájan egyek.
Betegek és tökéletesek.

Silentium



Kétfajta csend létezik, mozgó és mozdulatlan, zajos és néma, harsány és letisztult. Az egyik helyet rak beléd, a másik helyre rak benned… …vagy inkább a helyedre rak, megint másképp: a világot helyezi át rajtad és téged a világon. Ha tetszik, az egyik alapodat hozza állapotba, a másik alapállapotodba hoz. Minden silentium tárgya ezek közül az egyik vagy a másik… …de végső soron mégis csak az az EGY.

Utolsó aktivitás



Nem én üvöltök, a (sem)mit sem sejt, ha
emberré fajul, s lesz élő, mert alszik,
ráhúz a csend, ha fajsúlya haragszik;
legyintek: nincsen ennek már lényege.

Emberré tombolom magam éppen, mert
elárulták szemefényem, kincsembe
túrt, ki lelkemben molyolt, de nincs ebbe
semmi, csak okozat, s ottfelejtett ok.

Kemencében sült lélekzet



hangya-pöttyökkel lezárt kisbetűk. az új vers.
pokoli egy mérce. cucli a gyerekszájba.
komplexus és elmeragozás. valami nyers.
kemencében sült lélegzet. kispajtási lárma.

A zenének vége - Jim Morrison versei és dalszövegei Hobo fordításában



Jim Morrisonnal mint rocksztárral, énekessel és mint költővel még valahogy középiskolás éveim közepe felé ismerkedtem meg, teljesen véletlenül. Legjobb barátom hívta fel a The Doors zenekar zenéjére figyelmemet, mint legújabb személyes felfedezettjére. Mint az akkoriban szokás volt köztünk, kölcsönadta nekem egyik (mint most már tisztában vagyok vele az egyik leggyengébb) lemezüket, mert szinte kötelességének érezte, hogy megszeretesse velem a zenekart. Meg kell mondjam, a lemez nem tetszett, unalmasnak és tőlem idegennek találtam, de azért szoktattam magam a dologhoz. Sokszori hallgatás után végül is több dal megtetszett róla, de ami akkoriban leginkább motivált az volt, hogy érdekes módon környezetemben ezidőtájt egyre több kortársam fedezte fel magának újra az akkor már kb. 30 éve nem létező zenekart. Néhány éven belül pedig a Doors zenekar és Jim Morrison egyénisége szenvedélyemmé vált.

Főként a középiskola kezdete óta rendkívüli módon vonzott a költészet. Talán én voltam az egyik azon elvetemült emberek között, akik minden magyar órán kiadott szakirodalmat elolvastak, sőt még ki is egészítették azt, legalábbis eleinte. Később már csak azt olvastam el, ami érdekelt. Csillapíthatatlan éhséggel faltam a tananyag szerint soron következő költő, író életrajzát, szerzeményeit és közben magam is elkezdtem komolyabban írogatni. Hatással volt rám Csokonai, Vörösmarty, Ady, József, Radnóti, Rimbaud, Verlaine, Baudelaire, Villon és még sorolhatnám. De főként a szimbolisták. Aztán úgy a középiskola közepe-vége felé egy olyan fordulópont következett be az életemben, ami megváltoztatta a költészetről alkotott képemet és személyes költői pályámat. Ez volt a The Doors és Jim Morrison.
Jim Morrisont a világ elsősorban rocksztárként, szexbálványként, showmanként, botrányhősként, énekesként és még ki tudja mi minden másként tartja számon, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy többek között ő maga és akik vették a fáradtságot arra, hogy megismerjék egyéniségét, munkásságát mit vallottak róla: költő volt. Ennek ellenére énekesi és botrányhős karakterének árnyékából sosem tudott kilépni. Noha ő sosem kívánt kilépni és végül is sosem lépett ki a költő szerepéből. Ez volt az egyetlen megjelölés, amit elfogadott önmagára vonatkozóan. Írásait, gondolatait, költészetét ennek ellenére csak egy sajátos környezetben, a The Doors atmoszférájában tudta megmutatni és érvényre juttatni.
Zenekari karrierje mellett önálló versesköteteket is publikált, de költőként sosem gondolt rá a világ, az elismerés elmaradt. Kötetei tulajdonképpen megbuktak. A világ nem személyiségére és filozófiájára volt kíváncsi, hanem a rock ikon Morrisonra. Mikor kötete sikertelenségének lehetséges okáról kérdezték, csak ennyit fűzött a dologhoz: „Nem értették meg”. Életének utolsó éveiben még volt egy próbálkozása költői pályájának kibontakoztatására, amikor is már csak a költészettel volt hajlandó foglalkozni. Verseit lemezre vette azzal a szándékkal, hogy megjelenteti első szólólemezét. Az anyag befejezésének halála vetett gátat. Mindenesetre a lemez megjelent halála után „An American Prayer” címmel, de a zenei aláfestést a lemezhez a The Doors megmaradt tagjai biztosították, tehát még ez a kilépési lehetősége is elhamvadt.
Jim Morrison versei elsősorban szabadversek, írásain a szimbolista hatás érződik. Óriási befolyással volt rá Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Shelley, Walt Whitman, Kerouac Útonja és a görög mítoszvilág. Szinte állandóan olvasott, ha lehetősége volt rá. Ezen túl olyasfajta éleslátással és lángelmével volt megáldva, melyet még a drogok, illetve az alkohol sem tudtak kiirtani belőle.
Verseiben a sorok, gondolatok teljesen szeszélyesen, spontán módon követik egymást. Gyakran előfordul, hogy egymástól teljesen elkülönülnek, semmilyen kapcsolatban sem állnak. Helyenként olyan képeket használ, amik szinte abszurdak és a kívülálló számára érthetetlenek és melyek a lét és a nem-lét határán táncoló Morrison apokaliptikus hangulatú vízióiból táplálkoznak. Összességében azonban verselése sajátos alakjának karakterjegyeivel, személyes előadásmódjával kiegészülve megítélésem szerint, a költészet betetőződése.
Amit számomra a középiskolai tanulmányok során Rimbaud, Ady adott azt, Jim Morrison koronázta meg a költészet legmagasabb fokán. Onnantól kezdve, hogy megismerkedtem írásaival, életpályájával, zenei tevékenységével, a költészet többi része megszűnt számomra. Minden írásművet az általa kialakított mércével mértem, hatása pedig belopta magát személyes költészetembe is.
Mindesetre a világ a mai napig nem foglalkozik különösebben költészetével, bár életéről és zenei karrierjéről sok könyv jelent már meg. Verseit, dalszövegeit angolul még csak-csak el lehet érni, de annál több akadályba ütközünk, ha ezek hiteles magyar változatának felkutatására törekszünk. Bár jelent meg néhány kötetnyi vers magyar fordításban, de azokból hiányoltam a klasszikus szerzemények fordítását, illetve tartalmaztak olyan jegyzeteket, naplótöredékeket is, melyek alapesetben azért nem kifejezetten alkotják egy Jim Morrison tollából származó korrekt verseskötet anyagát. Nyilván ezekkel a rajongóknak igyekeztek kedveskedni, de érzek a dologban egyfajta marketingfogást is. Így ezen kötetek olvasása után akadt némi hiányérzetem.
Ezért is örültem Hobo „A zenének vége” című kötetének, mely Jim Morrison válogatott dalszövegeit, verseit teszi közzé magyar nyelven. A kötetben a legmagvasabb. legemlékezetesebb, legjellegzetesebb versek kapnak helyet, illetve a legnagyobb Doors-slágerek szövegei. Lévén, hogy az egyetlen ilyen jellegű kötetről van szó, azt lehet mondani, hogy a kiadvány a Jim Morrison költészetéért rajongó olvasók bibliája. Akik korábban csak foszlányokban, vagy saját fordításban olvashattak magyar nyelven ritka és magvas Jim Morrison-verseket, azok számára valóságos kincsről van szó.
A kötetből felsejlik Morrison világképe, személyisége, irányultsága és minden elgondolkodtató megsejtése. Tanúi lehetünk a gyermeki én és az érett spirituális vezető megnyilatkozásának is. Olykor közönséges, máskor humoros, megint máskor szelíd és törékeny, összességében pedig érett és elgondolkodtató versekkel, dalszövegekkel találkozunk a kötetben. A sorokból egy törékeny, e világtól elidegenedett, sokszor megfoghatatlan zseni képe rajzolódik ki előttünk. Jim Morrison versei és tettei mindig is teljes összhangban mozogtak. A versekből sokszor csak sejtelmes homályos érzéseket, profetikus víziókat kapunk egy olyan szerző ellentmondásos elmevilágából, aki pusztán átutazó volt ebben a világban, így alakja megfoghatatlan, és aki az őrület valamint a megvilágosodás határán mozgott. Ahogy a könyv fülszövege is írja:

A filmművészetet
otthagyta
a zenéért,
a zenét,
otthagyta
a költészetért,
aztán mindent
otthagyott
velünk együtt
valami másért,
amiről mi még
nem tudunk.

Jim Morrisonban talán az a vonzó rajongói számára, hogy megtestesítette mindazt, amit senki sem mert, és bátran állíthatom, most sem igazán mer. Gátlások nélkül élte- és osztotta meg a világgal személyisége legdestruktívabb, legérzékenyebb és legbölcsebb végleteit. Az emberi viselkedés színskálájának olyan árnyalatait tárta elénk, melyet a legtöbben nem merünk. Mindezt oly módon, hogy volt benne egy olyan megfoghatatlan énszféra is, melyhez senki sem férhetett hozzá és ami mindenki számára titok is marad. Mindemellett rendkívül tudatos is volt művészetében. Zenekarával a színpadon színházi előadáshoz hasonló módon jelenítette meg dalszövegeit, hosszabb történeteket feldolgozó verseit élőben gyakran improvizatív szálakkal egészítette ki, melyek így kisebb színdaraboknak is betudhatóak voltak. Az egyes történetek összes szereplőjét maga játszotta el, melyekben keveredett az ősi görög mítoszvilág, az indiánoktól átvett sámánisztika és a modern Los Angeles-i hétköznapok hangulata. Improvizációi gyakran olyan spontánok, intenzívek, erőteljesek voltak, hogy már saját zenekara sem tudta azt követni a színpadon. Vele minden koncert az elejétől a végéig feszült hangulatban telt, mivel a zenekarnak folyamatosan követnie kellett hirtelen hangulatváltásait, katartikus megnyilvánulásait, majd az ezeket követő szinte andalító hangulatot. Talán furán hangzik, de ennek ellenére legtöbbször mégis előre kialakított, gondosan és aprólékosan kidolgozott koreográfia szerint adott elő a színpadon. Nagy álma volt, hogy egyik hosszabb hangvételű verskoncepciójából önálló lemezt készítsen zenekarával, ám erre sosem került sor. E darab egyes részei helyet kaptak különféle albumokon, illetve a koncertprogramokban is szerepeltek, de teljes egészében csak egyszer játszotta el a The Doors. Ekkor egy 25 perces verzió élő előadására került sor az utolsó koncertek egyikén. Az eredeti verzió, amit Jim Morrison albumra szánt, azonban összesen 45 percre rúgott.
„A zenének vége” című kötet segítségével az olvasó ezekből a momentumokból ízlelhet meg szeleteket, bár azt mondanám, hogy ez is úgy a legélvezetesebb, ha közben az ember betesz a lejátszóba egy-egy koncertfelvételt és az angol szöveghez hozzáolvassa a könyvből a magyar változatot, vagy netán utazás közben fülhallgatón hallgatja a zenét. A hatás ekkor teljes.
A kiadvánnyal kapcsolatban egyetlen szépséghibát találtam, mégpedig azt, hogy helyenként nem értettem egyet a fordítással. Ám ezzel párhuzamosan úgy gondolom mégis hálásnak kell lennünk Hobónak, a Jim Morrison-örökség magyarországi gondozójának ezért a munkájáért! Alább álljon itt néhány vers, gondolat Jim Morrisontól, melyekben megpróbálok egy rövidebb betekintést adni munkáiba. Bár én azt gondolom, hogy verseit, dalszövegeit együtt olvasva lehet csak valós képet kapni munkáiról.

Ars Poetica

Megszülettem, hogy továbbálljak,
álmaim földjén partot érjek.
De vitorláim rossz szelek dagasztották,
s a hosszú úton eltévedtem.
Hajóm életem zátonyára futott,
s most fekszem törötten,
magatehetetlen.

A kém

ISMEREM AZOKAT A SZAVAKAT,
AMELYEKET MÉG KI SEM EJTETTÉL.
MÁR TUDOM HOVÁ TARTASZ,
MIKOR MÉG EL SEM INDULSZ.
TUDOK A FÉLTETT TITKAIDRÓL,
AMIKET MÉLYEN ELREJTESZ.
MINDENT TUDOK RÓLAD, KEDVESEM,
NEM VAGYOK KÉM, CSAK SZERETLEK!


Sziklaszirt

Éjszaka magányom szirtjére ülök,
s sziklaszirtként bámulom a zúgó tengert.
Arcod hűvösében megmártózom,
bocsásd meg türelmetlenségem.
Néhanap fájó szívvel megszököm tőled,
s boldog vagyok, ha újra rád találok.
Nem kéred, mégis adom a szerelmemet.
Oroszlánok jönnek inni karizmom tengeréhez.


Hét pillanat


Az első pillanat, amikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban. A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemmel rácsodálkozol a világra. A harmadik pillanatban még túl fiatal vagy, hamis álmokban hiszel, rossz utakra kalauzolnak. A negyedik pillanatodban magányos leszel, mint egy kő, társat választasz magadnak, mindörökké szeretni. Az ötödik pillanatban küzdesz, ezer ellenében, s bár nem egyedül vagy, segítségre mégsem számíthatsz. A hatodik pillanatban tested láthatatlan sereg kínozza, gyötri, tiporja, megmarkol az idő vaskeze. A hetedik pillanatban meghalsz. Mi elfelejtünk.


József Attila küldetése, élete, költészete az Attilaság szellemének szemszögéből



Az alábbi jegyzet Szántai Lajos művelődéstörténész előadásai alapján igyekszik József Attila jelenségéről és munkásságáról egy olyan összefoglalót adni, melyhez hasonlót idáig még sehol sem olvashattunk, és mely ténylegesen méltó rangjára emeli a költőt. A beszámoló különlegessége abban rejlik, hogy József Attilát nemcsak, mint egyszerű költőt, hanem mint megváltói szerepkörben, meghatározott küldetéssel leszületett és az ősi magyar szellemkincset ápolni, közvetíteni hivatott embert mutatja be. A lentebb olvasható tények tényleges befogadásához meg kell próbálnunk megérteni és elfogadni, hogy az, ami itt, a Földön megtörténik, egy magasabb szintű működés leképeződése, illetve minden itt történő jelentségnek nemcsak felszíni, hanem szimbolikus jelentéstartalma is van.

A József Attila születését megelőző és követő különleges események

A költő fogantatása után nem sokkal édesanyja, Pőcze Borbála álmot látott. Álmában egy ősz hajú öregember elmondja neki, hogy fiú gyermeke fog születni, akinek az Attila nevet kell adnia, mivel az kivételes, nagy ember lesz.
Az ősz hajú öregemberek megjelenése az álmokban a magyar mitológia szerint mindig egy rendkívül magasból érkező, isteni minőséget képviselő üzenetet jelent. Az Attila, mint név, szintén egyedülálló jelentéstartalommal bír, viselőjére pedig sajátos sorsot, életutat ró. Az Attila név hordozói mindig első királyunk, Attila szellemiségének minőségét hozzák le ebbe a világba – aki, ha maga személyesen nem is jelenik meg, küldöttein, képviselőin keresztül változatlanul irányítja a magyarság sorsát –, vagyis megjelenik bennük a képesség arra, hogy harcot vívjanak a nemzetért, egyesítsék a hazát, visszaállítsák a magyarság rangját a világban. Az ilyen minőségben megjelenő személyek képviselik a magyarság, mint nép életútját, tisztában vannak a nemzet küldetésével, létezésben betöltött szerepével, érzékelik a világegyetem törvényszerűségeit, rendjét. Megváltói szerepkörben érkeznek erre a világra.
Az álom és az előzetes sejtések, megérzések mellett a költő születése is arra mutatott, hogy spirituális szempontból is különleges személyről van szó. Öt és fél kilogrammos súllyal született. A magyar történelem során kivételes szellemi küldetéssel megjelenő személyek mindig vagy több foggal, több újjal, vagy szokatlanul nagy születési súllyal születettek. József Attila az átlagos újszülöttek méretéhez viszonyítva óriás volt. Ez az óriásság pedig, mint fogalom is magában hordozza a nagyságot, különlegességet.

József Attila vezetéknevéről

József Attila Szántai Lajos értelmezésében megváltói küldetéssel érkezett erre a világra. Ezt mutatja neve és életútja is. Az Atillaság vonatkozásáról volt szó. Vezetékneve, a József szintén a megváltó léthelyzetéhez köthető. A neveknek ugyanis mindig fontos jelentéstartalma van, és kiemelt jelentőséget hordoznak a történelemben korábban már előfordult, különleges eseményekhez, személyekhez kapcsolódó nevek. Itt sem állunk kevesebbel szemben, minthogy József Jézus Krisztus nevelőapja volt. Így a József Áron (a költő édesapja) és József Attila vezetéknevében megjelenő József szintén egy megváltói leszületésre utal. Mindez nem azt jelenti, hogy József Attila szent ember volt, egy küldetés felvételéhez ugyanis nem kell feltétlen spirituális tanítónak születni, küldetése mindenkinek van. Hétköznapi értelemben átlagos ember volt, sorsa és feladata mutat túl a hétköznapiságon.
A József nevet tovább boncolgatva, hangtani elemzés alapján e névhez egyéb jellemzők, konkrét személyes tulajdonságok köthetők. Mivel a szókapcsolatok elemzésénél a jelentéstartalom szempontjából a magánhangzók szabadon cserélhetőek, illetve a mássalhangzók váltópárokkal felválthatók, a József nevet egyes magánhangzóknál és mássalhangzóknál átváltva Jószívű-t kapunk, így:

JÓZSEF

A ZS-t váltópárjával, az SZ-l felváltjuk, a F-t, váltópárjával a V-vel felváltjuk.

JÓSZEV

Az E-t Í-re cseréljük, és a végére egy Ű betűt toldunk.

JÓSZÍVŰ

József Attila élettörténetét ismerve, nem kétséges, hogy ez a tulajdonság jellemző volt rá. Amennyire tehette, mindenét másoknak adta. Áldozatokat vállalt a közért, a népért.

József Attila küldetése

A költő pontos tudatában volt küldetésének, szerepét, jelentőségét egész életében hangsúlyozta.

Elég csak elővennünk Tanítások című ciklusát, melyet 18 éves korában írt, melyben így ír:

„Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csírázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.”

Később így ír:

„Isten országát hirdetem néktek,
Aki eljön hozzánk: a földre,
Aki nagyobb ünnep nálunk,
Mert mindnyájunk ünnepe.”

Születésnapomra című vers zárása is félreérthetetlen:

„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”

Az Attilaság vonatkozására, az Attilai küldetésre kitért önéletrajzában, a Curriculum Vitae soraiban is: „…A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra… Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá…” – vagyis egy Attilai ihletésnek és életút vállalásnak lehetünk itt tanúi. Ugyanebben az önéletrajzban megjelenik az az életesemény is, mely szerint a költőt Öcsödi nevelőszülei Pistának szólították. Itt lép be az Attilai szerepkörbe második nagy királyunk, Szent István szellemi hatása, mint megerősítés, de itt ezt most nem részletezzük, csak megjegyeztük.
Az Attilai ihletettség mellett még Petőfi alakja gyakorolt rá nagy hatást. Költői nyelvezetében sok esetben ugyanazzal a népköltészeti szövegek tisztaságához hasonlítható egyszerűséggel szólalt meg, mint Petőfi. Hogy külsőre is hasonlított rá, nem kérdés. Környezete és ő maga is olykor Petőfi újbóli megjelenésének, ha úgy tetszik reinkarnációjának tartotta.
József Attila küldetése két dologban állt. Egyrészről kora munkásosztályának lett reménysége és ideológia vezéralakja, vagyis ahhoz a népréteghez szólt, és azokat akarta felemelni, akiket senki nem akart megszólítani akkoriban, illetve, akik elnyomásban éltek. Másrészről azonban költői üzenete túl is mutat ezen, és költészetében a ma emberéhez is szól.
Tanítómestere nem volt, útját magának kellett felismernie, életeseményei, sorsállomásai szolgáltak útján útmutatóul.  Idősebb s vele barátságban álló költőtársainak köszönhetett némi támogatást, ám zsenialitását nagyon kevesen ismerték fel.
Természetesen küldetése meghiúsításának érdekében működtek ellenerők is. Jól tudjuk, hogy a költőt mind életkörülményeiben, mind lehetőségeiben teljesen ellehetetlenítették. Baráti köre inkább hátráltatta, és bebetonozta egyfajta élettérbe, mintsem segítette. Költészetére és szellemiségére senki sem akart áldozni. A mentális betegségeiről és öngyilkossági kísérleteiről szóló híresztelések kétségesek, illetve, ha éppen valósak alapjuk van, azt mindig a lélekben a végletekig megkínzott ember segélykiáltásainak foghatjuk fel. Ismerhetünk ezzel kapcsolatban több olyan tudósítást is, miszerint a költő nagyon is tiszta tudatossággal rendelkezett, elméjét mesterségesen igyekeztek lehúzni a pszichoanalízis és a kényszerkezelések segítségével.
Mindenesetre életéből kiderül egyedülálló éleseszűsége, lényeglátása. Vitában nem lehetett legyőzni. A számára tetsző verseket első olvasásra vagy hallásra megjegyezte, több száz kortárs és korábbi szerző műveit képes volt felidézni fejből. Szűkebb környezete kiemelte különleges szavalási képességét, melyből egyesek szerint akár meg is tudott volna élni, akkor is, ha mást nem csinál. Egy levelezéséből kiderült, hogy a relativitás és kvantumelméletet évtizedekkel az előtt felvázolta, minthogy a tudomány ezeket hivatalosan felfedezte és elismerte. Kora egyik legműveltebb embere volt. Már iskolai eredményei is erről tanúskodnak (ha éppen volt kedve iskolai kötelezettségeinek eleget tenni).

József Attila költészete

Szántai Lajos szerint József Attilának betekintése volt a világegyetem működésébe (feljegyzések szerint révült állapotban is találták) és verseibe belekódolta az emberiség egyetemes bölcsességét, valami személyes életútja vonatkozásait. Ezek verseiben többnyire szimbolikusan jelennek meg. Szántai például az Eszmélet c. vers 12 strófáját, az állatöv 12-s rendszerével azonosítja. Más helyeken a magyarság szellemisége és saját személyes küldetése szempontjából fontos jelentéstartalmak bukkannak elő, mint például az Ősapám vagy a Nem, nem soha! című versben. Ugyanígy találkozunk a halálára vonatkozó jóslatokkal is. Összességében Szántai szerint József Attila mintegy médiumi szerepkörben – hol tudatos tevékenységnek köszönhetően, hol ösztönösen, sugallatra írva – egyetemes üzenetet közvetített, költészetének leglényegesebb pontjai pedig a magyarság sorsához és annak ősi szellemiségéhez visszavezethető munkák. Szántai négy olyan témát jelöl meg, amik meghatározzák József Attila költészetét, ezek: A mamáról, az apáról, a magyarságról és az Istenről szóló versek. Ehhez kiegészítésként megjegyzi, hogy József Attila „Mama” költészete például tulajdonképpen Szűz Mária költészet.

József Attila halála

József Attila 1937. december 3-n halt. Születésének évében, 1905-ben ugyanezen a napon, tehát december 3-n a máriapócsi Szűz Mária kép könnyezni kezdett. Ilyen egybecsengések csak rendkívüli személyiségek esetében fordulnak elő. Sok spirituális tanító, és több költő például ugyanazon a napon halt meg, mint amelyiken született.
A költő halálának helyszíne szintén egybecseng sorsával: Balatonszárszó, Szárszó: Zárszó! Ennek maga József Attila is tudatában volt. Életét végigkísérte a tudat, hogy majdan tragikus körülmények között hal meg, előre érezte sorsát, de a halála előtti éjszakán halálára vonatkozólag félreérthetetlen „jelet” kapott. Másodikáról harmadikára virradó éjszaka ugyanis nem tudott aludni, mivel egész éjjel harangok zúgását hallotta. Azonban nem kívül, hanem önmagában, belül. A harangok zúgása a közeli halál érkezésének jele.
Garamvölgyi László vizsgálatai bebizonyították, hogy halála nem öngyilkosság által következett be. Annyit tudunk, hogy egy, a Balatonszárszói állomásra beérkező és ott várakozó, menetrenden kívüli vonat két vagonja között akart áthaladni, mikor halálát lelte. A várakozó vonat ugyanis hirtelen elindult, majd megtorpant, mikor ő a láncok alatt átbújva át akart kelni két vagon között, s a visszahőkölő vagon hátulról fejen vágta, minek következtében teste megpördült. A később ismét meginduló vonat pedig levágta jobb karját (Szántai Lajos itt utal a Szent Jobbvonatkozására).
Tetemét az állomásfőnők aztán egy Nagy-Magyarország térképpel takarja le s ezzel evilági küldetése befejeződik.


Szántai Lajos egyik vonatkozó előadása meghallgatható innen letöltve:

http://www.dobogommt.hu/dobogo/letoltes.php?dlid=alldownloadshun20050000000037
 
Provocatio Educationis

SZINAY BALÁZS EGYSZEMÉLYES FOLYÓIRATA

Véletlenszerű ajánló

Hellya

Made with by Odd Themes

© 2013 Odd Themes, Inc. All rights reserved.