„Kit kell megkeresztelnem magamban? „Mindent tudok már, és nem vagyok az, aki szeretnék lenni?” – egymástól néhány sornyi távolságra feltett kérdések a Naplók és jegyzetek egyik lapján és egyébként visszatérően, többféle változatban a szöveg egészét nézve, sokszor a válaszadás lehetőségét teljesen nyitva hagyva. E kérdések a Naplók és jegyzetek és Hamvas Béla általános léthelyzetének központi kérdései is egyben. Erre mindennél jobban rávilágít az összeállítás. Ugyanis míg a szerző műveiből általában véve egyértelműen kitűnik, hogy az emberiség legfontosabb vallási, bölcseleti, erkölcstani okfejtéseit, a lét és az élet dimenzióinak különbségét, az ember feladatát, sorsának célját kétségtelenül megértette, a világirodalom és a társadalmi rendszerek szellemi hierarchiáját átlátta, egyúttal megértésétől legalább részben elmaradt megvalósítása, ahogy erre jelen esetben és példának okáért a Silentiumban is kitér. Noha ez csak az elemzés szempontjából lehet érdekes, és nem von le semmit ránk hagyott életműve értékéből.
A Naplók és jegyzetek két megjelent kötete az 1942 és 1968 közötti időszakot, vagyis nagyjából az író orosz fronton teljesített szolgálatának kezdetétől, egészen a haláláig tartó intervallumot öleli fel. A kötet lapjain tanúi lehetünk legfontosabb írásai születésének, a hozzájuk készített jegyzetek alapján nyomon követhetjük a szinte szüntelenül zajló munkafolyamatot, beleolvashatunk előadásterveibe, belső vívódásainak, útkeresésének, kétségeinek, elhatározásainak, sorsa lényeges fordulatainak lehetünk tanúi, vagyis egész egyszerűen szinte korlátlan betekintést nyerhetünk a szerző, a mester individuumába és szellemi műhelyébe. Irodalmi szempontból a legizgalmasabb talán ebből az, ahogyan végigkísérhetjük, hogy mi történt addig, amíg egy Hamvas Bélában felébredő, fokozatosan körvonalazódó gondolatkörből Scientia sacra, Silentium, Karnevál stb. lesz. Ez pedig nem elválasztható tőle, belső érési folyamatától. Meg kell jegyezni: az összeállítás nem teljes. Az eredeti kézirat hozzávetőlegesen 1500 oldal, ebből 700 került be a kiadványba, így a Naplók és jegyzetek egészére vonatkozó és végérvényes kijelentéseket nem lehet tenni, annál is inkább, mivel sok bejegyzés, szövegrész az olvasó számára a szükséges háttér információ és a Hamvas életmű legalább részleges ismerete nélkül értelmezhetetlen, megfejthetetlen marad. Mindazonáltal az elérhető anyag alapján lehet egy általános képet festeni a szerzőről és pályájáról.
Különös, hogy Hamvasnak mennyire szenvedélye volt az írás, a tudásszerzés, a rendszerezés, az átadás. Főként, mivel minden nagyszabású művében fellelhető főbb gondolatkör magvát levezette naplójában is. E feljegyzések, bejegyzések által tudásának és üzenetének lényegét már akkor is elénk tárta volna, ha semmi mást nem ír. Mindenesetre világos, hogy mindenkor, minden körülmények között elsődleges küldetésének tekintette az írást. Egész élete középpontjában ez állt. Akkor is, ha sokat foglalkozott a gondolattal: „A nem írás több, mint az írás. Ma a nem írás nagyobb mű, mint az írás. Az egyetlen elfogadható írás a nem írás. Szükségképpen magasabbrendű és intenzívebb és igazabb. Az egyetlen tanúság hallgatni.” Az írás talán azért játszott kulcsszerepet életében, mert a lejegyzés és közreadás folyamata által fokozatosan fejlődhetett, gazdagodhatott, és magasabb szintre emelkedhetett önmagáról és a világról alkotott eszmerendszere egyaránt, másrészt pedig nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy ő maga az őrző szerepkörében lép fel, vagyis a világ ős- és ókori tudásanyagát hozza ismét felszínre hiánypótló módon, egyfajta szintézisen alapuló rendszert alkotva, értelmezési keretet kínálva a modern ember számára.
Bejegyzéseiben, főleg eleinte esetlenebbül fogalmaz, mint általában esszéiben, regényeiben, más részletek viszont egészen kidolgozottak, rendszerezettek, gazdag gondolatisággal bírnak, ilyenek főként az 1953 és 1962 között írt szövegek. Érdekes, hogy az olvasónak többször ébredhet az a benyomása, mintha a szerző egyes dolgokat olykor feleslegesen túlbonyolítana, túlrendszerezne. Erre egy helyen maga is kitér: „…amit mondok (kinyilatkoztatás, alapállás), az helyes, de nem helyes, hogy úgy mondom, ahogy mondom. Ennek egyszerűbbnek kell lennie. Meggyőzőbbnek, tisztábbnak, igazabbnak.” A naplórészletekben, mint ideológiai keret, legtöbbször a kereszténység eszmerendszere, a védikus bölcselet és a görögség fordul elő. Egy-egy szövegrész kifejezetten imaszerű, noha itt meg lehet említeni, hogy a szerző a Silentium című kötetben többször hangoztatja: „Nem vagyok vallásos.”. A naplószövegek szerinti önmeghatározása viszont ez: „Misztikus-materialista-ateista-panteista-teista-spiritualista vagyok. Ugyanakkor nem vagyok sem spiritualista, sem materialista.” A hatvanas évek elejétől egyre fokozódó hangsúlyt kap bejegyzéseiben az önelemzés, az önmeghatározás, a számvetés, megvalósításának tudásától való elmaradása. Megvalósításának hiányosságai időről-időre jobban feszélyezik, élete utolsó éveiben pedig ezeket a következtetéseket vonja le: „Következő életemre halasztottam a legtöbbet, amit el akartam érni.” „Bármilyen lesújtó legyen is magamra, egyszer s mindenkorra meg kell állapítanom, ha már élni kell, nem vagyok alkalmas arra, hogy egy legyek a tizenként tanítvány közül. Pedig az élet csak akkor lenne elviselhető, csak akkor lenne hiteles.” A munkát tehát önmagával már nem volt ideje befejezni, ám, amit leírt és tanított, az minden kétséget kizáróan teljes.