Szemetek véremben forog,
befogták, s elnéptelenedett a csend,
csattan az ész a nyakszirti lebenyen,
komisz homloknak rohan a rend.
Eljátszom agyamban minden esélyetek,
ettől leszek különb: a felmagasztaló,
meg nem szült érdemek konok látója,
a felkent, a hamis vigasztaló.
Egy kollektív tudattalanra hatok,
s ha elárulom, rám ömlik az analízis,
ellátja bajom a sok értetlen kérés:
szépen szidjam, ami nélkülem nincs is!